Tulajdonsága:
Magas keményítő tartalmú növény, de C- és B-vitamin tartalma is jelentős. A benne lenő kalium elősegíti a víz kiürülését, ezzel a szervezet átmosását. Gyermekkorban fokozza a növekedést, erősíti a kötőszöveteket, elősegíti a hormonok képződését. Szellemi frissességet ad.
Vetési ideje:
Március második fele
Termesztése:
Talajba:
- A burgonya az erősen trágyázott talajt kedveli. A növény termesztésére szánt helyet ássuk fel, gyomláljuk ki, majd egyenletesen gereblyézzük el, hogy sima felületet kapjunk.
- Húzzunk ki neki egy 8-10 cm-es mélyedést, és abba helyezzük a gumókat 30-35 cm-enként.
- Takarjuk be földdel, enyhén tömörítsük felette a talajt, majd locsoljuk meg.
- Esténként locsoljuk meg.
- Amikor a növény elérte a 10-15cm-es magasságot, földet húzzunk köré. Amikor még magasabbra nőtt, töltsük fel ismét.
- Locsoláskor vizsgáld meg, nem támadta-e meg valami. (burgonyabogár)
- Akkor érett be, amikor a szár teljesen elszáradt. Korábban újburgonyaként fogyasztható.
Virágcserépbe:
- A cserép aljába tegyünk 5 cm magasan földet.
- Tegyünk bele 3-4 kicsírázott burgonyát.
- Fedjük be további 15 cm magasan földdel.
- Locsoljuk meg, majd várjunk, amíg a növény eléri a 13-15cm-es magasságot.
- Töltsük fel ismét 10 cm magasan földdel. Locsoljuk meg naponta.
- Akkor érik be, amikor a növény szára elszárad.
Videó a vetésről: